Az Európai Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul (EUMSZ 82. cikk (1) bekezdés). Úgy tűnik, hogy a Tobin-ügyben ez az elv sérült, mivel Írország két európai elfogatóparancs dacára sem adott át Magyarországnak egy olyan ír állampolgárt, akit a magyar bíróság jogerősen szabadságvesztésre ítélt.

Tényállás

Tobin egy ír mérlegképes könyvelő. Házas, két gyermeke van. 1997-től Magyarországon dolgozott. 2000. április 9-én halálos közúti balesetet okozott Leányfalun. 2000 szeptemberében büntetőeljárás indult ellene Magyarországon. Az útlevelét a magyar hatóság bevonta. A tárgyalást megelőzően egy esküvő miatt vissza kellett térnie Írországba, ezért kérte az útlevele visszaadását. A magyar hatóság az útlevelet visszaadta. Tobin Írországba látogatott 2000. szeptember 19-én, majd 2000. október 9-én visszatért Magyarországra; erről értesítette a magyar bíróságot. Miután magyarországi tevékenységét befejezte, 2000. november 30-án végleg visszatért Írországba.

Az elsőfokon eljárt Budakörnyéki Bíróság 2002. május 7-én három év fogházbüntetésre ítélte. A Pest Megyei Bíróság 2002. október 10-én az elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta azzal, hogy a terhelt a szabadságvesztés-büntetés legalább felének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

A baleset és a tárgyalás idején Magyarország még nem volt az EU tagja. Bár hatályban volt az ír-magyar kiadatási egyezmény, ennek alapján Tobin nem lett volna kiadható Magyarországnak a viszonosság hiánya miatt. Ugyanis Magyarország a saját állampolgárait nem adta ki más államoknak, és így Írország sem volt köteles saját állampolgárait kiadni Magyarországnak. Mindenesetre a kiadatási egyezmény alapján Magyarország nem kérte Tobin kiadását.

Az európai elfogatóparancsról szóló uniós kerethatározatot átültető ír jogszabály ("2003-as törvény") 2004. január 1-jén lépett hatályba. A 2003-as törvény hibásan ültette át a kerethatározatot, mert lehetővé tette az ír állampolgárok átadásának megtagadását, ha a kiadni kért személy korábban nem szökött meg az európai elfogatóparancsot kibocsátó államból. Ilyen megtagadási okot ugyanis a kerethatározat nem tartalmazott, vagyis a korabeli ír szabályozás az EU jogba ütközött.

Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az EU-hoz. A magyar bíróság 2004. október 12-én nemzetközi elfogatóparancsot, majd 2005. áprilisban európai elfogatóparancsokat bocsátott ki (az első elfogatóparancsot 2006 tavaszán kétszer ki kellett javítani, mert az alapjául szolgáló bűncselekmény és büntetés ismertetése hibás volt). Az európai elfogatóparancs alapján az ír igazságügyi miniszter kérte Tobit átadásának elrendelését az ír bíróságtól. Tobint 2006. január 12-én őrizetbe vették, majd kiengedték. Az elsőfokú ír bíróság 2006. decemberben a kérelmet az akkor hatályos 2003-as törvény alapján elutasította, mivel Tobin 2000-ben nem szökött meg a magyar hatóságok elől. A miniszter az ír legfelsőbb bírsághoz fellebbezett. 2008. február 25-én a legfelsőbb bíróság a fellebbezést egyhangúlag elutasította és jogerősen megtagadta az első magyar európai elfogatóparancs végrehajtását.

Az ír parlament 2009. július 21-én módosította a 2003-as törvényt ("2009-es törvény") és a szökésre vonatkozó feltételt kivette. Vagyis a 2009-es törvény lehetőséget teremtett azon ír állampolgárok átadására, akik az európai elfogatóparancsot kibocsátó másik tagállamból nem szöktek meg. Ezáltal az ír szabályozás összhangba került a kerethatározattal.

A második európai elfogatóparancs kibocsátására a jogerős magyarországi ítélet végrehajtása érdekében 2009. szeptember 17-én került sor. Ez lényegében megegyzett az előző elfogatóparanccsal, amelynek végrehajtását az ír legfelsőbb bíróság 2008-ban már megtagadta. 2009. október 14-én az ír igazságügyi miniszter átadásra irányuló kérelmet terjesztett elő az elsőfokú bíróságnál, és Tobint 2009. november 10-én ismét őrizetbe vették, majd szabadon bocsátották. 2011. február 11-én az ír elsőfokú bíróság elrendelte Tobin átadását.

Az ír igazságügyi minisztérium megpróbálta elérni azt, hogy Tobin átadása esetén Magyarországon újratárgyalják az ügyet. A perújítást azonban a magyar eljárásjog nem tette lehetővé. A magyar igazságügyi minisztérium azzal is megelégedett volna, ha Tobin Írországban tölti le a büntetését. Hasonló esetekben Magyarország nem adja át saját állampolgárait más tagállamoknak, hanem vállalja a külföldi ítélettel kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának átvételét. Azonban a büntetések végrehajtásának átvételéről szóló ír törvény ("a 2005-ös törvény") csak abban az esetben tette lehetővé az ír igazságügyi miniszter számára a végrehajtás átvételét, ha az elítélt a büntetést kiszabó államból a büntetés végrehajtását megelőzően vagy annak során megszökött. Mivel Tobin nem szökött meg, a magyarországi ítélet Írországban történő végrehajtására az ír jog alapján nem kerülhetett sor. Vagyis ironikus módon az első magyar európai elfogatóparancs alapján történő átadását és az ítélet írországi végrehajtását ugyanazon körülmény, a szökés hiánya, akadályozta meg.

Tobin kérhette volna az Írországba történő átszállítását, ehhez azonban előbb meg kellett volna kezdenie a büntetés letöltését Magyarországon. A kérelem elbírálása 12-18 hónapot vett volna igénybe. Tehát a bürokratikus akadályok miatt nagyjából addigra döntöttek volna a büntetés végrehajtása céljából Írországba történő átszállításáról, amikorra Magyarországon már elvileg feltételes szabadságra helyezhették volna. Tobin közben több életveszélyes fenyegetést kapott Magyarországról. Ezért és az ellenséges közhangulat miatt a büntetés magyarországi végrehajtásának megkezdése esetén fennállt annak veszélye, hogy a magyarországi büntetésvégrehajtási intézetben sérelem éri. 2011. november 9-én Tobin önként átadási őrizetbe vonult Írországban fellebbezése elbírálásáig.

Ítélet

2012. június 19-én az ír legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította a második magyar európai elfogatóparancs végrehajtását is. Az ügyben öt bíró járt el. Közülük ketten (köztük a bíróság elnöke) az átadás mellett, hárman az átadás ellen foglaltak állást.

Denham főbíró elutasította volna Tobin fellebbezését, mivel a fellebbezéseben előadottak közül egyik érvet sem találta megalapozottnak. Murray bíró a főbíró érveivel értett egyet.

O’Donnell bíró a mi fogalmaink szerint a jogbiztonság (ezen belül a szerzett jogok) védelme alapján szavazott Tobin átadása ellen. Álláspontja szerint az átadást megtagadó első ítélettel Tobin jogot szerzett arra, hogy ne adják át Magyarországnak. Az első ítélet nem biztosított Tobin számára örökös mentességet minden kiadatási/átadási kérelem ellen, márpedig ilyen ügyekben a kérelem ismételt előterjesztése nem kizárt. Azonban a 2009-es törvény, amely módosította a 2003-as törvényt, nem tartalmazott olyan kifejezett rendelkezést, amely ezt a jogát elvonta vagy módosította volna. Vagyis nem volt olyan kifejezett jogalkotói szándék, hogy a 2003-as törvény alapján meghozott első ítélettel kialakult helyzetet Tobin vonatkozásában visszamenőlegesen megváltoztassák. Kifejezett rendelkezés hiányában pedig az ír jog alapján vélelem szólt a szerzett jogok védelme mellett.

Hardiman bíró szerint Tobin átadása három ok miatt is méltánytalan lett volna. Egyrészt a magyar európai elfogatóparancsok ellentmondásosak voltak a tekintetben, hogy Tobinra pontosan milyen büntetés várt Magyarországon. Ennek oka az volt, hogy a magyar igazságügyi minisztérium képtelen volt világosan elmagyarázni a Pest Megyei Bíróság döntését. Másrészt - miként arra O’Donnell bíró is utalt - a 2009-es törvény nem tartalmazott kifejezett rendelkezést arra, hogy Tobint megfossza az első ítélettel szerzett azon jogától, hogy Magyarországnak ne adják át. Harmadrészt a második átadás iránti kérelem visszaélést jelentett az eljárással.

Fennelly bíró - aki az első elfogatóparancs teljesítését megtagadó egyhangú ítélet előadója volt - egyetértett Hardiman bíróval abban, hogy Tobin átadását az eljárással való visszaélés miatt meg kell tagadni. Vitatta, hogy Tobinnak az első ítélet alapján a 2009-es törvény elfogadását követően is joga lett volna arra, hogy ne adják át Magyarországnak. A 2009-es törvénymódosítás után újabb átadási eljárás indulhatott ellene csupán ezért, mert a 2003-as törvény hibás volt, és így korrigálni kellett. Indokolása annyiban tért el, hogy álláspontja szerint a magyar bíróságok eljárása nem lehet kifogás tárgya, és a magyar ítéletek megalapozottsága nem felülvizsgálható.

Ki hibázott?

Álláspontunk szerint elősorban az ír jogalkotó hibázott, amikor a 2003-as törvényben az átadás feltételei közé emelte az európai elfogatóparancsot kibocsátó államból történt szökést. Így Írország hibásan ültette át az európai elfogatóparancsról szóló európai uniós kerethatározatot, miáltal megsértette az uniós jogot. Ha Írország nem követte volna el ezt a jogalkotási hibát, Tobint az első magyar európai elfogatóparancs alapján átadták volna.

Másodsorban az ír igazságügyi miniszter mint központi hatóság hibázott, amikor az első magyar európai elfogatóparancs kézhezvételekor nem jelezte a magyar hatóságnak, hogy az akkor hatályos 2003-as törvény alapján nem volt mód Tobin átadására, mivel a szökés mint feltétel nem teljesült. Ha az ír központi hatóság időben észleli, hogy az átadási kérelem a hatályos ír jog alapján nem teljesíthető, akkor nem fordult volna a bírósághoz és nem született volna meg az az elutasító ítélet, amely a második magyar elfogatóparancs végrehajtását később lehetetlenné tette. Tehát Tobint vélhetően átadták volna Magyarországnak, ha Írország előbb módosítja a 2003-as törvényt és a központi hatóság csak ezt követően kéri a bíróságtól a magyar európai elfogatóparancs végrehajtását.

Harmadsorban az ír bíróság is hibázott, amiért észlelve, hogy a 2003-as törvény nem felel meg a kerethatározatban foglaltaknak, nem kezdeményezte előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatását az Európai Bíróság előtt, a hazai eljárás egyidejű felfüggesztése mellett. A Pupino ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság kimondta, hogy a nemzeti bíróság a nemzeti jogszabályok alkalmazása során köteles figyelemmel lenni a kerethatározatokban elérni kívánt jogalkotói célokra, amennyire csak lehet. Igaz, azt is hozzátette, hogy a nemzeti bíróság ilyen alapon nem kötelezhető a nemzeti jogszabályok contra legem értelmezésére. Márpedig a 2003-as törvénynek aligha volt a kerethatározattal konform értelmezése. Mindenesetre, a kétségeket az előzetes döntéshozatali eljárás keretében el lehetett volna oszlatni.

Negyedsorban a magyar hatóságok is hibáztak, amikor visszaadták Tobin útlevelét, és engedélyezték számára, hogy elhagyja Magyarországot. Ha ez nem történik meg, akkor az első magyar európai elfogatóparancs alapján Tobint vélhetően átadták volna Magyarországnak, illetve ennek hiányában nem lett volna akadálya annak, hogy a büntetését Írországban töltse le. Továbbá ügyetlenül jártak el, amikor a különböző elfogatóparancsokban képtelenek voltak világosan és egyértelműen ismertetni a magyar ítéletekben kiszabott büntetést.

Mit lehet tenni?

Nem sokat. Tobin jó eséllyel megússza a börtönt, hacsak nem lépi át a schengeni határt. A Schengeni Információs Rendszerben (SIS) a hatályos európai elfogatóparancsok figyelmeztető jelzésként szerepelnek: az érintett személyt elfogják és átadási őrizetbe veszik. A magyar európai elfogatóparancsot csak a magyar bíróság vonhatja vissza. A kölcsönös elismerés elve a végrehajtást megtagadó tagállami döntésekre ugyanis nem vonatkozik, vagyis az ír bíróság döntése sem a magyar, sem más tagállami hatóságokat nem köti.

Ettől eltekintve Magyarország legfeljebb annyit tehet, vagy az Európai Bizottságnál kifogásolja Írország szerződésszegő magatartását, vagy maga indít pert. Bármely tagállam az Európai Unió Bíróságához fordulhat, ha megítélése szerint egy másik tagállam a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette. (EUMSZ 259. cikk) Ha az Európai Unió Bírósága megállapítja, hogy egy tagállam nem teljesítette a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét, az adott államnak meg kell tennie az Európai Unió Bíróságának ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. (EUMSZ 260. cikk) A sértettek hozzátartozóinak kereshetőségi joga nincs Luxembourgban.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Strasbourg) előtt a sértettek hozzátartozói eredménnyel nem tudnak fellépni, mivel az emberi jogi egyezmény nem biztosít jogot arra, hogy elérjék Tobin megbüntetését vagy azt, hogy a kiszabott büntetést ténylegesen leülje.


Share |

Leave a CommentTrackback
Leave a Comment
 

Luxembourg

Az EU Bíróság válogatott döntéseinek összefoglalói.

Kamatkalkulátor

A régi Ptk. 301. és 301/A., valamint az új Ptk. 6:47., 6:48. és 6:155. §-a alapján működő ingyenes kamatkalkulátor. A kamatkalkulátor segítségével késedelmi, ügyleti és vegyes kamatot tud számítani. A kamatkalkulátor használata nem igényel regisztrációt.