Ismerősen cseng a Cassis de Dijon név, de nem tudja felidézni, miről is szólt ez a jogeset? Bizonytalan abban, hogy az irányelvnek lehet-e horizontális közvetlen hatálya?

Segítünk!

A népszerű kamatkalkulátor után újabb ingyenes szolgáltatást indítunk. Elkészítjük és a nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesszük az Európai Unió Bíróságának legfontosabb döntéseiről készült összefoglalókat. A néhány oldalas összefoglalók segítségével könnyú megérteni egy-egy jogesetet és ezen keresztül megjegyezni egy-egy jogelvet. Az összefoglalókat elsősorban vizsgára készülő jogászoknak szánjuk, de reméljük, hogy gyakorló jogászok is haszonnal forgatják majd őket. Kiemelt figyelmet szenteltünk a jogi szakvizsga tételsorában szereplő, valamint a bírói munka szempontjából kiemelkedő jelentőségű ítéleteknek. Célunk az, hogy az európai uniós jog hazánkban is része legyen a jogi kultúrának, a napi joggyakorlatnak. A magyarországi jogkereső közönség csak így élvezheti az uniós jog vívmányait, és Magyarország csak így lehet részese az Unió által biztosított jogközösségnek.

Az összefoglalókat adatbázisba rendeztük. Az adatbázis a jobb oldali könyvborító alatt található Luxembourg szóra kattintva érhető el. Az adatbázis folyamatosan frissül, tehát ha egy döntés összefoglalóját nem találja, nézzen vissza néhány hét múlva. Ha sürgősen szüksége lenne egy jogeset ismertetésére, igényét jelezze nekünk az erre a célra rendelkezésre bocsátott felületen; amennyiben az igényben szereplő döntés álláspontunk szerint is közérdeklődésre tart számot, soron kívül feldolgozzuk.

Induló projektről lévén szó, előfordulhatnak hibák, pontatlanságok. Kérjük ezeket jelezze nekünk az adatbázis alatt található üzenő felületen.

Eredményes felkészülést kívánunk mindenkinek!


Share |

Hogyan döntött a Bíróság?
2012. november 6-i ítéletével az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a magyar bírákra, ügyészekre és közjegyzőkre vonatkozó nyugdíjkorhatár radikális leszállítása az életkoron alapuló, nem igazolható hátrányos megkülönböztetésnek minősül. A keresetet az Európai Bizottság úgynevezett kötelezettségszegési eljárás (az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 258. cikk) keretében terjesztette elő Magyarország ellen; a Bíróság az ügyet gyorsított eljárásban – öt hónap alatt – bírálta el.
A Bíróság kimondta, hogy  Magyarország nem teljesítette a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelvből eredő kötelezettségeit, mivel a nemzeti szabályozás olyan eltérő bánásmódot eredményez, amely nem alkalmas az elérni kívánt célok megvalósítására, illetve ahhoz nem szükséges, és így ellentétes az arányosság elvével.
Mi ez egyenlő bánásmód követelménye?
Az irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:
„Ennek az irányelvnek a célja a valláson, meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló, foglalkoztatás és munkavégzés során alkalmazott hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem általános kereteinek a meghatározása az egyenlő bánásmód elvének a tagállamokban történő megvalósítására tekintettel.”
A 2. cikk (1) bekezdése szerint:
„Ezen irányelv alkalmazásában az »egyenlő bánásmód elve« azt jelenti, hogy az 1. cikkben említett okok alapján nem szabad semmiféle közvetlen vagy közvetett hátrányos megkülönböztetést tenni.”
Az említett irányelv 6. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:
„A 2. cikk (2) bekezdése ellenére a tagállamok rendelkezhetnek úgy, hogy az életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a nemzeti jog keretein belül – egy törvényes cél által objektíven és ésszerűen igazolt, beleértve a foglalkoztatáspolitikát, a munkaerő piaci és a szakképzési célkitűzéseket, és ha a cél elérésének eszközei megfelelők és szükségesek [helyesen: ha – a nemzeti jog keretein belül – jogszerű céllal, például jogszerű foglalkoztatáspolitikai, munkaerő piaci, vagy szakképzési céllal, objektív és ésszerű módon igazolható, valamint e cél elérésének eszközei megfelelőek és szükségesek].
Az ilyen eltérő bánásmód magában foglalhatja, többek között:
a) a foglalkoztatáshoz és a szakképzéshez történő hozzájutás [helyesen: a munkavállalás és a szakképzésben való részvétel] külön feltételekhez kötését, külön foglalkoztatási és munkafeltételeket, beleértve az elbocsátási és javadalmazási feltételeket, a fiatalok, az idősebb munkavállalók és a tartásra kötelezett személyek szakmai beilleszkedésének elősegítése vagy védelmük biztosítása céljából;”
Mik voltak a Bíróság érvei?
A Bíróság hangsúlyozta, hogy a vitatott szabályozással érintett személyek 2012. január 1-jéig 70 éves korukig hivatalban maradhattak, aminek következtében megalapozottan számíthattak arra, hogy ezen életkor eléréséig hivatalban maradhatnak. Márpedig a vitatott szabályozás hirtelen és jelentősen leszállította a szolgálati jogviszony kötelező megszűnésével járó korhatárt, olyan átmeneti rendelkezések nélkül, amelyek biztosították volna az érintett személyek jogos bizalmának védelmét. Így e személyeknek kötelezően és véglegesen el kell hagyniuk a munkaerőpiacot, anélkül hogy idejük lett volna arra, hogy megtegyék az e helyzet következtében szükségessé váló, elsősorban gazdasági és pénzügyi lépéseket.
Nincs összhangban a nyugdíjba vonulásra vonatkozó korhatárnak az említett foglalkozások tekintetében azonnal, időben több szakaszra való tagolás nélkül 8 évvel való leszállítása és az általános nyugdíjkorhatár 3 évvel, vagyis 62 évről 65 évre való megemelése, amelyre 2014-től kezdődően nyolc év alatt kerül sor. Márpedig ez az ellentmondás arra utal, hogy a korhatár leszállítása által érintettek érdekeit nem ugyanolyan súllyal vették figyelembe, mint a közszolgálatban foglalkoztatott többi munkavállaló érdekeit, akikre vonatkozóan a nyugdíjkorhatárt megemelték. Igy a nyugdíjba vonulásra vonatkozó korhatárnak az érintett foglalkozások tekintetében radikálisan 8 évvel történő leszállítása nem minősül a nyugdíjkorhatárnak a közszolgálatba tartozó foglalkozások tekintetében való egységesítésére vonatkozó cél megvalósításához szükséges intézkedésnek.
Végül a Bíróság a Magyarország által felhozott azon célt vizsgálta, amely a kiegyensúlyozottabb korstruktúra kialakítására irányul. E tekintetben a Bíróság elismeri ugyan, hogy a nemzeti szabályozás rövid távon megkönnyítheti a fiatal jogászok érintett foglalkozásokba való bejutását, azonban hangsúlyozza, hogy a várt azonnali, látszólag kedvező hatások megkérdőjelezhetik a ténylegesen kiegyensúlyozott „korstruktúra” közép és hosszú távon való kialakításának lehetőségét. Ugyanis 2012-ben ugyan jelentősen felgyorsul az érintett szakmák személyi állományának megújulása annak következtében,  hogy nyolc korosztályt egyetlen korosztály (a 2012-ben állásba kerülők korosztálya) vált föl, a cserélődés e ritmusa ugyanilyen radikálisan lassulni fog 2013-ban, amikor már csak egy korosztályt kell majd felváltani. Ezenfelül a cserélődés ritmusa még tovább fog lassulni, mivel a szolgálati jogviszony kötelező megszűnésével járó korhatárt 62 évről fokozatosan 65 évre emelik, ami egyenesen nehezíteni fogja a fiatal jogászok igazságszolgáltatásban való elhelyezkedését. Ebből következően a vitatott nemzeti szabályozás nem megfelelő a kiegyensúlyozottabb „korstruktúra” kialakítására vonatkozó cél eléréséhez.
Mit kell tenni az ítélet végrehajtása érdekében?
Az Országgyűlésnek módosítani kell az Alaptörvényt és az Alaptörvény Átmeneti Rendelkezéseit.
Az Alaptörvény módosítandó rendelkezései:
26. cikk (2) bekezdése
„A Kúria elnöke kivételével a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn.”
29. cikk (3) bekezdése
„A legfőbb ügyész kivételével az ügyész szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn.”
Az Átmeneti rendelkezések módosítandó (hatályon kívül helyezendő) rendelkezései a következők:
„12. cikk
(1) Ha a bíró az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésében meghatározott általános öregségi nyugdíjkorhatárt 2012. január 1-jét megelőzően betöltötte, szolgálati jogviszonya 2012. június 30-án szűnik meg. Ha a bíró az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésében meghatározott általános öregségi nyugdíjkorhatárt a 2012. január 1. és 2012. december 31. napja közötti időszakban tölti be, szolgálati jogviszonya 2012. december 31-én szűnik meg.
(2) Ha az Alaptörvény 25. cikk (6) bekezdése szerint törvény alapján egyes jogvitákban a Kormány tagjának egyedi közhatalmi döntésével kinevezett, nemperes eljárásban igazságszolgáltatási tevékenységet folytató személyek is eljárhatnak, az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésének a legmagasabb életkor meghatározására vonatkozó rendelkezését 2014. január 1-től e személyek tekintetében is alkalmazni kell.
13. cikk
Ha az ügyész az Alaptörvény 29. cikk (3) bekezdésében meghatározott általános öregségi nyugdíjkorhatárt 2012. január 1-jét megelőzően betöltötte, szolgálati jogviszonya 2012. június 30-án szűnik meg. Ha az ügyész az Alaptörvény 29. cikk (3) bekezdésében meghatározott általános öregségi nyugdíjkorhatárt a 2012. január 1. és
2012. december 31. napja közötti időszakban tölti be, szolgálati jogviszonya 2012. december 31-én szűnik meg.”
Amennyiben az eredeti – 70 éves – nyugdíjkorhatárt nem sikerülne az Alaptörvény szintjén rögzíteni, akkor módosítani kell továbbá a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 34. § d) pontját, valamint a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 22. § ának d) pontját. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 90. § ha) pontját az Alkotmánybíróság 33/2012. (VII. 17.) AB határozatával visszamenőleges hatállyal megsemmisítette. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az Alaptörvény, illetve az Átmeneti rendelkezések szintjén ne kellene a problémát orvosolni. Ezen túlmenően adott esetben az ügyészekre és a közjegyzőkre vonatkozó ágazati szabályozást is módosítani kell.
A kötelező jogszabálymódosításon túlmenően a kényszernyugdíjazott bírákat, ügyészeket és közjegyzőket eredeti státuszukba vissza kell venni. A bírák esetében ez a köztársasági elnök, az ügyészek esetében a legfőbb ügyész, a közjegyzől esetében pedig a közigazgatási és igazságügyi miniszter egyedi aktusát igényli. Az érintettek követelhetik a kényszernyugdíjban töltött időszakra járó illetményük és a nyugdíjuk különbözetét. Elvesztett vezetői beosztásukat azonban nem feltétlenül kapják vissza, hiszen ezeket a pozíciókat időközben betöltötték.
Mi történik, ha Magyarország nem hajtja végre az ítéletet?
Az EUMSZ 260. cikk cikk akként rendelkezik, hogy ha a Bíróság megállapítja, hogy egy tagállam nem teljesítette a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét, az adott államnak meg kell tennie a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. Ha a Bizottság megítélése szerint az érintett tagállam nem teszi meg a Bíróság ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket, a Bizottság – miután a tagállamnak lehetőséget biztosított észrevételei megtételére – a Bíróságához fordulhat. A
Bizottság meghatározza az érintett tagállam által fizetendő átalányösszeg vagy kényszerítő bírság összegét, amelyet az adott körülmények között megfelelőnek ítél.
Ha a Bírósága megállapítja, hogy az érintett tagállam nem tett eleget az ítéletében foglaltaknak, a tagállamot átalányösszeg vagy kényszerítő bírság fizetésére kötelezheti.

Share |

A vöröscsillag-ügy tovább bonyolódik. Az alábbiakban egyrészt a politikai kommunikáció csapdahelyzeteit vesszük górcső alá, másrészt cáfoljuk a kettős mércét emlegető szélsőjobboldali toposzt.

Emlékeztetőül: a Munkáspárt 2006 két vezetője ellen különböző tényállások alapján büntetőeljárások indultak Magyarországon, amiért politikai meggyőződésük kifejezése céljából ötágú vörös csillagot használtak nagy nyilvánosság előtt. A hazai bírósági eljárásokat követően mindketten az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak azt állítva, hogy büntetőjogi felelősségre vonásuk az európai emberi jogi egyezmény 10. cikkében biztosított szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat sértette. Vajnai Attila ügyében 2008-ban, Fratanoló János ügyében 2011-ben született ítélet Strasbourgban. A Bíróság mindkét esetben  megállapította az egyezménysértést. Az ítéletek lényegében azt állapították meg, hogy a Btk. 269/B. §-ban megfogalmazott tiltás a vörös csillag vonatkozásában indokolatlanul széleskörű, mivel nem vesz tudomást e jelkép összetett jelentéstartalmáról. Így a politikai logó békés használatát akkor is büntetni rendeli, ha a kontextus alapján egyébként egyértelmű, hogy arra nem önkényuralmi propaganda céljából került sor.

Egy strasbourgi ítélet végrehajtása mindhárom hatalmi ágra feladatot ró: a végrehajtó hatalomnak ki kell fizetnie a megítélt kártérítést és perköltséget, a bírói hatalomnak új döntést kell hoznia, a törvényhozó hatalomnak pedig meg kell szüntetnie a tömeges egyezménysértéshez vezető rendszerhibát.

A Vajnai-ítélet kihirdetése nem váltott ki hisztérikus reakciókat a véleményformálókból. A minisztérium a perköltséget kifizette, a Legfelsőbb Bíróság pedig felmentő ítéletet hozott. Pont mint egy normális országban. Az Országgyűlés persze nem módosította a Btk-t, az Alkotmánybíróság pedig nem foglalkozott Vajnai indítványával. De pusztán emiatt senki sem foglalkozott volna a témával. Az első intő jel 2011-ben – még a Fratanoló-ítéletet megelőzően – tűnt fel, amikor a közigazgatási és igazságügyi minisztérium ifjú titánja, Rétvári Bence államtitkár (sz. 1979) – a diktatúrák áldozataira emlékezve – kifejtette, hogy a nemzeti és a „nemzetközi szocializmus” között nem sok különbség van, az egyik faji, a másik osztályalapon diszkriminál, de ugyanolyan pusztítást végzett, és a lényeg mindkettőnek az embertelensége. A Vajnai-ítéletre utalva azt mondta: a magyaroknak sajnos csalódniuk kellett néhány évvel ezelőtt, amikor Strasbourgban felmentették azokat, akiket Magyarországon elítéltek. Mint mondta: azt gondolták, hogy mindenki számára ugyanúgy a diktatúra jelképe a vörös csillag, mindenkinek ugyanazt a szörnyűséget jelenti a kommunizmus, és senkinek nem kell elmagyarázni, hogy ezen jelkép jegyében mennyi borzalmat követtek el Közép-Európában. Nyilván minden politikai erőnek szíve joga egyenlő távolságra meghatároznia magát két szélsőséges ideológiától, bár a „nemzetközi szocializmus” fogalmába olyan politikai eszmék és mozgalmak is beletartozhatnak, amelyek korántsem tekinthetők szélsőségesnek. Talán helyesebb lett volna „sztálini típusú diktatúráról” beszélni akár a nemzeti/nemzetközi szocializmus szóvicc feladása árán is, de ennyi manipuláció kell egy politikusi beszédbe. Bizonyára rosszul esett, hogy a politikai koordinátarendszernek a konzervatív jobboldalt origóba helyező meghatározása a jelképek szintjén megbicsaklott, az emberi jogi bíróság simfelése akkor is méltatlan volt.

2011. november 4-én a HírTV-ben Kövér László házelnök az aznap kihirdetett Fratanoló-ítéletet a következőképpen kommentálta: „Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül […] úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon”. Reményét fejezte ki továbá, hogy a magyar tiltó törvény ezen túl is hatályban lesz, az eljáró hatóságok pedig ezen túl is büntetnek a jelkép viseléséért.  Lényegében itt fogalmazódott meg először, hogy a Bíróság ítéletét – legalábbis ami a törvényhozást illeti – nem kell végrehajtani. E tabudöntő gondolat később megfertőzött néhány lelkes fiatalt is. A bírák leidiótázása a harmadik közjogi méltóság részéről pedig mindent elmond hazánk jelenlegi politikai kultúrájáról.

2012. április 20-án Navracsics Tibor igazságügyért felelős miniszter határozati javaslatot terjesztett az Országgyűlés elé. A javaslat szerint a T. Ház kimondta volna: a  Bíróságnak a Fratanoló-ügyben hozott, Magyarországot marasztaló ítéletének végrehajtásával, továbbá a Btk-nak az önkényuralmi jelképek használatát tiltó 269/B. §-ának módosításával nem ért egyet.

A javaslatot mind az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság, mind az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság megtárgyalta 2012. június 11-én. Az Emberi jogi bizottság ülésén a minisztériumot képviselő kabinetmunkatárs arra a képviselői felvetésre, hogy a Bíróság ítéleteinek végrehajtása a nemzetközi jog alapján kötelező, elmondta, hogy „mivel mi is érezzük ennek a kényes voltát, ezért is terjesztettük ezt a kérdést az Országgyűlés elé. A kormány tehát nem egyedül dönt ebben a kérdésben. A kormánynak ugyan ebben a kérdésben megvan az elég szigorú álláspontja, de az Országgyűlés, mint a legfőbb népképviseleti szerv véleményére is kíváncsi.”

Ugyanezen bizottsági ülésen Gulyás Gergely fideszes képviselő (sz. 1981), az új alaptörvény egyik „szülőatyja”, így nyilatkozott: „Azért azt érdemes leszögezni, hogy a szóban forgó strasbourgi döntés felháborító. Az, hogy a Kövér házelnök úr által tett, szerintem még mindig bársonyosnak tekinthető megjegyzést vitatjuk-e vagy sem, egy külön kérdés. Én még visszafogottnak is tartom.”

A plénum az általános vitát ugyazen a napon lezavarta. A kormány nevében Rétvári, a napirendi pont előadója a következőképpen fogalmazott:

„A kormány [...] ezzel a határozati javaslattal [...] ahhoz kéri az egyetértésüket, hogy [...] ne engedjük, hogy mások, akik Magyarország történelmét nálunk sokkal kevésbé ismerik, ők határozzák meg a mi jogszabályainkat, és ők mondják meg, hogy Magyarországon mely jelképek tiltottak, melyek sértik mások érzékenységét és melyek nem. [...] Szerencsére még sokan élnek közülünk azok közül, akik börtönbüntetést szenvedtek, vagy kitelepítést kellett elszenvedniük, vagy B-listázásokat. Már csak az őirántuk érzett szolidaritásból, illetőleg az áldozatok iránt érzett kegyeleti okból is, úgy gondolom, Magyarországnak kötelessége a büntetőjogi fenyegetettséget fenntartania mind a vörös csillaggal, mind a sarló-kalapáccsal kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy a központi költségvetés forrásaiból a vörös csillag viseléséért senkinek kártérítést fizetni nem szabad, mert abban az esetben ez egyfajta megélhetéssé válik, ki-ki kitűzi magára a vörös csillagot, majd utána több ezer eurós kártérítést vár a strasbourgi bíróságtól.”

Staudt Gábor jobbikos képviselő (sz. 1983), az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója a vitában elmondta: „Elhangzott a bizottság ülésén, hogy Európában kettős mérce működik, mert a baloldal bűneit mindig relativizálják, a baloldal jelképeivel szemben megengedők, és fellépnek, akár olyan áron is, hogy egy országot arra kényszerítsenek, hogy igenis engedje, vagy büntetőjogilag ne üldözze, legalábbis a szólásszabadságra hivatkozva enyhébben ítélje meg ezeket a jelképeket, hozzátéve, hogy itt a munkásmozgalmi megközelítés csalóka lehet.”

Június 28-án a kormány a részletes vita alapján egységes javaslatot terjeszett elő. Eszerint az Országyűlés a strasbourgi ítélet végrehajtásával és a Btk. módosításával nem ért egyet. A kártérítést azonban nem az erre a célra félretett keretből, hanem a pártok állami apanázsából fizetik ki. Figyelemre méltó, hogy a javaslatot a miniszter helyett Rétvári államtitkár jegyezte ellen. Másnap viszont zárószavazás előtti módosító javaslatot terjesztett elő a kormány. Ezt a miniszter helyett már nem Rétvári írta alá. Ebben már nincs utalás a végrehajtás, így a fizetés megtagadására; a határozat csupán azt mondja ki, hogy az Országgyűlés a Btk. módosításával nem ért. Nem tudni, hogy a kormányzati álláspont változott-e meg 24 órán belül, vagy pedig Rétvári partizánakcióját semlegesítették-e a felnőttek.

Az biztos, hogy szegény Rétvárinak az új irányvonalról valamiért nem szóltak, ezért az államtitkár még 2012. július 1-jén Várpalotán, az 1952-es várpalotai kitelepítések 60. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen is azt fejtegette, hogy bármifajta nemzetközi nyomás is nehezedik Magyarországra, „sem azoknak, akik vörös csillagot hordtak magukon, mi kártérítést, amíg polgári kormány van Magyarországon, fizetni nem fogunk, sem a büntető törvénykönyvből mint önkényuralmi jelképet kivenni nem fogjuk, a sarló-kalapáccsal együtt”. „Akit tehát ezen bűncselekmény miatt jogerősen elítéltek és utána nemzetközi fórumokhoz fordul, azzal szemben ezt az elvi álláspontot érvényesítjük” - mondta államtitkár az MTI szerint. Szavait a KDNP-s honlapok még egy hét múlva is szolgaian visszhangozták.

A határozatot az Országgyűlés július 2-án elfogadta a zárószavazás előtti módosító javaslatnak megfelelően. Miként az eredeti javaslatnak, a végső verziónak sem volt jogi relevanciája, hiszen a határozat csakis az Országgyűlést köti, tehát eleve alkalmatlan akár a kormányzat, akár a Kúria döntésének befolyásolására. Az, hogy a törvényhozó nem kíván a Btk. 269/B. §-ához nyúlni, nyilvánvalóvá vált a Vajnai-ítélet óta eltelt négy esztendő alatt. Végül Fratanolónak nyilván egyre megy, hogy a központi költségvetés melyik sora terhére jut a pénzéhez.

Az ezt követő eseményeket pedig végképp képtelenség volt megmagyarázni a felheccelt radikális jobboldali szavazóknak. Július 10-én a Kúria felülvizsgálati eljárásában bűncselekmény hiányában felmentette Fratanolót az ellene önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt emelt vád alól. Július 18-án az államkincstár átutalta az őt megillető összeget.

A strasbourgi ítélet végre nem hajtását hirdető ámokfutással, majd a falba ütközést követő kapkodó arcmentési kísérlettel sikerült a kormánynak hatalmas presztízsveszteséget okozni;  valószínűtlennek tűnik továbbá, hogy ezzel az ügyetlen húzással sikerült új szavazókat meghódítani. Mi értelme volt az egész akciónak? Ha a határozati javaslat nem születik meg, és a kártérítést fegyelmezetten kifizetik, a Fratanoló-ítéletről – amely a Vajnai-ítélethez képest semmiféle jogi nóvumot sem tartalmazott – a közvélemény vélhetően nem is szerzett volna tudomást. Ehhez képest Rétvári alaposan megrázta a pofonfát, és úgy tűnik, hogy a lehulló sallerekből másnak is kijutott. Hogy ezt szándékosan tette-e, vagy mások próbáltak hülyét csinálni belőle, ez másodlagos kérdés.

Sajnos a radikális jobboldali szavazóknak még mindig nem tudták a poltikusok elmagyarázni, hogy a vörös csillaggal kapcsolatos emberi jogi ítéletek nem azért születtek, mert a strasbourgi bírák nem ismerik Kelet-Közép-Európa tragikus 20. századi történelmét. Sokak számára nem világos, hogy a  Bíróság nem mentegette a sztálini típusú diktatúrák bűneit, miként arról sem volt szó, hogy a vörös csillagot bármilyen kontextusban szabadon lehet használni. A felzaklatott jobberek internetes kommentjeikben kettős mércét emlegetnek, és fogadkoznak: ha a vörös csillag szabad, akkor ők bizony horogkereszttel fognak majd utcára menni.

Bár nem gondoljuk, hogy náci és nyilas polgártársaink tömegesen olvasnák e sorokat, ezennel figyelmeztetjük az érintetteket, hogy – figyelemmel a Bíróság joggyakorlatára – a pernyertességre igen csekély esélyük van. A Garaudy kontra Franciaország ügyben a Bíróságnak egy holokauszttagadó filozófus véleménynyilvánítási szabadságáról kellett döntenie. A kérelmet érdemi elbírálásra alkalmatlannak minősítették, mivel a Garaudy által terjesztett eszmék sértették az emberi jogi egyezmény alapvető értékeit. A Bíróság álláspontja szerint a kérelmező visszaélt a véleménynyilvánítás szabadságával, ezért jogvédelem nem illeti meg.

A kettős mérce hiányát jól példázza a Bíróság legutóbbi magyar vonatkozású ügye. A Fáber kontra Magyarország ügyben 2012. július 24-én született ítéletben a Bíróság szintén a szabad véleménynyilvánításhoz való jog sérelmét állapította meg. 2007. május 9-én az MSZP  a rasszizmus és a gyűlölet elleni fáklyás felvonulást tartott a pesti rakparton. Fáber Károly, aki néhányadmagával a közelben helyezkedett el, egy Árpád-sávos zászlót emelt a magasba. Ezt a gesztust a felvonulók „nyilasok!” és „fasiszták!” beszólásokkal honorálták. Fáber rendőri felszólításra sem tette el a zászlót vagy távozott a helyszínről, ezért előállították. Később szabálysértési bírságot kapott a rendőri intézkedésnek való ellenszegülés miatt.

A Bíróság szerint a magyar hatóságok nem találták meg a Fáber szabad véleménynyilvánításhoz való joga és a felvonulók békés gyülekezéshez való joga közötti egyensúlyt. A Bíróság elismerte, hogy Fáber szándékosan provokálta a felvonulókat, és sokak jóérzését sérthette, amikor a vészkorszak idején elkövetett tömeggyilkosságok egykori helyszínén a nyilas mozgalmat idéző jelképpel fejezte ki az MSZP-vel szembeni politikai véleményét. Ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy a rendőri fellépés szükségtelen volt, mivel nem állt fenn a rendbontás közvetlen veszélye. A Vajnai-ítéletre utalva a Bíróság kifejtette: feltételezve, hogy az Árpád-sávos zászló mint politikai jelkép többes jelentéssel bír (tehát nem csupán az Árpád-ház történelmi zászlója, hanem a nyilas mozgalom jelképe is), csak a közlés kontextusának gondos elemzésével lehet értelmes különbséget tenni a 10. cikk alapján még védelemben részesülő megbotránkoztató és sértő, valamint azon közlések között, amelyek elvesztik a jogot, hogy egy demokratikus társadalomban eltűrjék őket. Egy demokratikus társadalomban a szólásszabadságot csakis nyomós okból lehet korlátozni. Ilyen ok (pl. rendbontás, erőszak nyilvánvaló és közvetlen veszélye vagy a kegyeleti jogok megsértése) Fáber esetében nem állt fenn, ezért nyerhetett a magyar állammal szemben a nemzetközi fórum előtt.

Tehát nincs kettős mérce: a Bíróság a szabad véleménynyilvánítás jogát – politikai ideológiáktól függetlenül – mint a demokrácia alapját védelmezi. Az a hatalom pedig, amely a Bíróság e tárgyban hozott ítéleteit szándékosan nem hajtja végre, ezt a fundamentumot ássa alá.


Share |

Comments(9)Trackback

Az Európai Unióban a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés a büntetőügyekben hozott bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapul (EUMSZ 82. cikk (1) bekezdés). Úgy tűnik, hogy a Tobin-ügyben ez az elv sérült, mivel Írország két európai elfogatóparancs dacára sem adott át Magyarországnak egy olyan ír állampolgárt, akit a magyar bíróság jogerősen szabadságvesztésre ítélt.

Tényállás

Tobin egy ír mérlegképes könyvelő. Házas, két gyermeke van. 1997-től Magyarországon dolgozott. 2000. április 9-én halálos közúti balesetet okozott Leányfalun. 2000 szeptemberében büntetőeljárás indult ellene Magyarországon. Az útlevelét a magyar hatóság bevonta. A tárgyalást megelőzően egy esküvő miatt vissza kellett térnie Írországba, ezért kérte az útlevele visszaadását. A magyar hatóság az útlevelet visszaadta. Tobin Írországba látogatott 2000. szeptember 19-én, majd 2000. október 9-én visszatért Magyarországra; erről értesítette a magyar bíróságot. Miután magyarországi tevékenységét befejezte, 2000. november 30-án végleg visszatért Írországba.

Az elsőfokon eljárt Budakörnyéki Bíróság 2002. május 7-én három év fogházbüntetésre ítélte. A Pest Megyei Bíróság 2002. október 10-én az elsőfokú ítéletet hatályában fenntartotta azzal, hogy a terhelt a szabadságvesztés-büntetés legalább felének kitöltését követően feltételes szabadságra bocsátható.

A baleset és a tárgyalás idején Magyarország még nem volt az EU tagja. Bár hatályban volt az ír-magyar kiadatási egyezmény, ennek alapján Tobin nem lett volna kiadható Magyarországnak a viszonosság hiánya miatt. Ugyanis Magyarország a saját állampolgárait nem adta ki más államoknak, és így Írország sem volt köteles saját állampolgárait kiadni Magyarországnak. Mindenesetre a kiadatási egyezmény alapján Magyarország nem kérte Tobin kiadását.

Az európai elfogatóparancsról szóló uniós kerethatározatot átültető ír jogszabály ("2003-as törvény") 2004. január 1-jén lépett hatályba. A 2003-as törvény hibásan ültette át a kerethatározatot, mert lehetővé tette az ír állampolgárok átadásának megtagadását, ha a kiadni kért személy korábban nem szökött meg az európai elfogatóparancsot kibocsátó államból. Ilyen megtagadási okot ugyanis a kerethatározat nem tartalmazott, vagyis a korabeli ír szabályozás az EU jogba ütközött.

Magyarország 2004. május 1-jén csatlakozott az EU-hoz. A magyar bíróság 2004. október 12-én nemzetközi elfogatóparancsot, majd 2005. áprilisban európai elfogatóparancsokat bocsátott ki (az első elfogatóparancsot 2006 tavaszán kétszer ki kellett javítani, mert az alapjául szolgáló bűncselekmény és büntetés ismertetése hibás volt). Az európai elfogatóparancs alapján az ír igazságügyi miniszter kérte Tobit átadásának elrendelését az ír bíróságtól. Tobint 2006. január 12-én őrizetbe vették, majd kiengedték. Az elsőfokú ír bíróság 2006. decemberben a kérelmet az akkor hatályos 2003-as törvény alapján elutasította, mivel Tobin 2000-ben nem szökött meg a magyar hatóságok elől. A miniszter az ír legfelsőbb bírsághoz fellebbezett. 2008. február 25-én a legfelsőbb bíróság a fellebbezést egyhangúlag elutasította és jogerősen megtagadta az első magyar európai elfogatóparancs végrehajtását.

Az ír parlament 2009. július 21-én módosította a 2003-as törvényt ("2009-es törvény") és a szökésre vonatkozó feltételt kivette. Vagyis a 2009-es törvény lehetőséget teremtett azon ír állampolgárok átadására, akik az európai elfogatóparancsot kibocsátó másik tagállamból nem szöktek meg. Ezáltal az ír szabályozás összhangba került a kerethatározattal.

A második európai elfogatóparancs kibocsátására a jogerős magyarországi ítélet végrehajtása érdekében 2009. szeptember 17-én került sor. Ez lényegében megegyzett az előző elfogatóparanccsal, amelynek végrehajtását az ír legfelsőbb bíróság 2008-ban már megtagadta. 2009. október 14-én az ír igazságügyi miniszter átadásra irányuló kérelmet terjesztett elő az elsőfokú bíróságnál, és Tobint 2009. november 10-én ismét őrizetbe vették, majd szabadon bocsátották. 2011. február 11-én az ír elsőfokú bíróság elrendelte Tobin átadását.

Az ír igazságügyi minisztérium megpróbálta elérni azt, hogy Tobin átadása esetén Magyarországon újratárgyalják az ügyet. A perújítást azonban a magyar eljárásjog nem tette lehetővé. A magyar igazságügyi minisztérium azzal is megelégedett volna, ha Tobin Írországban tölti le a büntetését. Hasonló esetekben Magyarország nem adja át saját állampolgárait más tagállamoknak, hanem vállalja a külföldi ítélettel kiszabott szabadságvesztés-büntetés végrehajtásának átvételét. Azonban a büntetések végrehajtásának átvételéről szóló ír törvény ("a 2005-ös törvény") csak abban az esetben tette lehetővé az ír igazságügyi miniszter számára a végrehajtás átvételét, ha az elítélt a büntetést kiszabó államból a büntetés végrehajtását megelőzően vagy annak során megszökött. Mivel Tobin nem szökött meg, a magyarországi ítélet Írországban történő végrehajtására az ír jog alapján nem kerülhetett sor. Vagyis ironikus módon az első magyar európai elfogatóparancs alapján történő átadását és az ítélet írországi végrehajtását ugyanazon körülmény, a szökés hiánya, akadályozta meg.

Tobin kérhette volna az Írországba történő átszállítását, ehhez azonban előbb meg kellett volna kezdenie a büntetés letöltését Magyarországon. A kérelem elbírálása 12-18 hónapot vett volna igénybe. Tehát a bürokratikus akadályok miatt nagyjából addigra döntöttek volna a büntetés végrehajtása céljából Írországba történő átszállításáról, amikorra Magyarországon már elvileg feltételes szabadságra helyezhették volna. Tobin közben több életveszélyes fenyegetést kapott Magyarországról. Ezért és az ellenséges közhangulat miatt a büntetés magyarországi végrehajtásának megkezdése esetén fennállt annak veszélye, hogy a magyarországi büntetésvégrehajtási intézetben sérelem éri. 2011. november 9-én Tobin önként átadási őrizetbe vonult Írországban fellebbezése elbírálásáig.

Ítélet

2012. június 19-én az ír legfelsőbb bíróság jogerősen elutasította a második magyar európai elfogatóparancs végrehajtását is. Az ügyben öt bíró járt el. Közülük ketten (köztük a bíróság elnöke) az átadás mellett, hárman az átadás ellen foglaltak állást.

Denham főbíró elutasította volna Tobin fellebbezését, mivel a fellebbezéseben előadottak közül egyik érvet sem találta megalapozottnak. Murray bíró a főbíró érveivel értett egyet.

O’Donnell bíró a mi fogalmaink szerint a jogbiztonság (ezen belül a szerzett jogok) védelme alapján szavazott Tobin átadása ellen. Álláspontja szerint az átadást megtagadó első ítélettel Tobin jogot szerzett arra, hogy ne adják át Magyarországnak. Az első ítélet nem biztosított Tobin számára örökös mentességet minden kiadatási/átadási kérelem ellen, márpedig ilyen ügyekben a kérelem ismételt előterjesztése nem kizárt. Azonban a 2009-es törvény, amely módosította a 2003-as törvényt, nem tartalmazott olyan kifejezett rendelkezést, amely ezt a jogát elvonta vagy módosította volna. Vagyis nem volt olyan kifejezett jogalkotói szándék, hogy a 2003-as törvény alapján meghozott első ítélettel kialakult helyzetet Tobin vonatkozásában visszamenőlegesen megváltoztassák. Kifejezett rendelkezés hiányában pedig az ír jog alapján vélelem szólt a szerzett jogok védelme mellett.

Hardiman bíró szerint Tobin átadása három ok miatt is méltánytalan lett volna. Egyrészt a magyar európai elfogatóparancsok ellentmondásosak voltak a tekintetben, hogy Tobinra pontosan milyen büntetés várt Magyarországon. Ennek oka az volt, hogy a magyar igazságügyi minisztérium képtelen volt világosan elmagyarázni a Pest Megyei Bíróság döntését. Másrészt - miként arra O’Donnell bíró is utalt - a 2009-es törvény nem tartalmazott kifejezett rendelkezést arra, hogy Tobint megfossza az első ítélettel szerzett azon jogától, hogy Magyarországnak ne adják át. Harmadrészt a második átadás iránti kérelem visszaélést jelentett az eljárással.

Fennelly bíró - aki az első elfogatóparancs teljesítését megtagadó egyhangú ítélet előadója volt - egyetértett Hardiman bíróval abban, hogy Tobin átadását az eljárással való visszaélés miatt meg kell tagadni. Vitatta, hogy Tobinnak az első ítélet alapján a 2009-es törvény elfogadását követően is joga lett volna arra, hogy ne adják át Magyarországnak. A 2009-es törvénymódosítás után újabb átadási eljárás indulhatott ellene csupán ezért, mert a 2003-as törvény hibás volt, és így korrigálni kellett. Indokolása annyiban tért el, hogy álláspontja szerint a magyar bíróságok eljárása nem lehet kifogás tárgya, és a magyar ítéletek megalapozottsága nem felülvizsgálható.

Ki hibázott?

Álláspontunk szerint elősorban az ír jogalkotó hibázott, amikor a 2003-as törvényben az átadás feltételei közé emelte az európai elfogatóparancsot kibocsátó államból történt szökést. Így Írország hibásan ültette át az európai elfogatóparancsról szóló európai uniós kerethatározatot, miáltal megsértette az uniós jogot. Ha Írország nem követte volna el ezt a jogalkotási hibát, Tobint az első magyar európai elfogatóparancs alapján átadták volna.

Másodsorban az ír igazságügyi miniszter mint központi hatóság hibázott, amikor az első magyar európai elfogatóparancs kézhezvételekor nem jelezte a magyar hatóságnak, hogy az akkor hatályos 2003-as törvény alapján nem volt mód Tobin átadására, mivel a szökés mint feltétel nem teljesült. Ha az ír központi hatóság időben észleli, hogy az átadási kérelem a hatályos ír jog alapján nem teljesíthető, akkor nem fordult volna a bírósághoz és nem született volna meg az az elutasító ítélet, amely a második magyar elfogatóparancs végrehajtását később lehetetlenné tette. Tehát Tobint vélhetően átadták volna Magyarországnak, ha Írország előbb módosítja a 2003-as törvényt és a központi hatóság csak ezt követően kéri a bíróságtól a magyar európai elfogatóparancs végrehajtását.

Harmadsorban az ír bíróság is hibázott, amiért észlelve, hogy a 2003-as törvény nem felel meg a kerethatározatban foglaltaknak, nem kezdeményezte előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatását az Európai Bíróság előtt, a hazai eljárás egyidejű felfüggesztése mellett. A Pupino ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság kimondta, hogy a nemzeti bíróság a nemzeti jogszabályok alkalmazása során köteles figyelemmel lenni a kerethatározatokban elérni kívánt jogalkotói célokra, amennyire csak lehet. Igaz, azt is hozzátette, hogy a nemzeti bíróság ilyen alapon nem kötelezhető a nemzeti jogszabályok contra legem értelmezésére. Márpedig a 2003-as törvénynek aligha volt a kerethatározattal konform értelmezése. Mindenesetre, a kétségeket az előzetes döntéshozatali eljárás keretében el lehetett volna oszlatni.

Negyedsorban a magyar hatóságok is hibáztak, amikor visszaadták Tobin útlevelét, és engedélyezték számára, hogy elhagyja Magyarországot. Ha ez nem történik meg, akkor az első magyar európai elfogatóparancs alapján Tobint vélhetően átadták volna Magyarországnak, illetve ennek hiányában nem lett volna akadálya annak, hogy a büntetését Írországban töltse le. Továbbá ügyetlenül jártak el, amikor a különböző elfogatóparancsokban képtelenek voltak világosan és egyértelműen ismertetni a magyar ítéletekben kiszabott büntetést.

Mit lehet tenni?

Nem sokat. Tobin jó eséllyel megússza a börtönt, hacsak nem lépi át a schengeni határt. A Schengeni Információs Rendszerben (SIS) a hatályos európai elfogatóparancsok figyelmeztető jelzésként szerepelnek: az érintett személyt elfogják és átadási őrizetbe veszik. A magyar európai elfogatóparancsot csak a magyar bíróság vonhatja vissza. A kölcsönös elismerés elve a végrehajtást megtagadó tagállami döntésekre ugyanis nem vonatkozik, vagyis az ír bíróság döntése sem a magyar, sem más tagállami hatóságokat nem köti.

Ettől eltekintve Magyarország legfeljebb annyit tehet, vagy az Európai Bizottságnál kifogásolja Írország szerződésszegő magatartását, vagy maga indít pert. Bármely tagállam az Európai Unió Bíróságához fordulhat, ha megítélése szerint egy másik tagállam a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette. (EUMSZ 259. cikk) Ha az Európai Unió Bírósága megállapítja, hogy egy tagállam nem teljesítette a Szerződésekből eredő valamely kötelezettségét, az adott államnak meg kell tennie az Európai Unió Bíróságának ítéletében foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket. (EUMSZ 260. cikk) A sértettek hozzátartozóinak kereshetőségi joga nincs Luxembourgban.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (Strasbourg) előtt a sértettek hozzátartozói eredménnyel nem tudnak fellépni, mivel az emberi jogi egyezmény nem biztosít jogot arra, hogy elérjék Tobin megbüntetését vagy azt, hogy a kiszabott büntetést ténylegesen leülje.


Share |

Comments(3)Trackback

A dunaparti nyaraló tulajdonosa egy fiú holttestét találja a kandallóban. A szerencsejátékfüggőt nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolják, ám ő váltig állítja, hogy az elrabolt pénz az övé volt. Az elismert befektető csak egy egyéjszakás kalandra vágyott, de végül nemi erőszak vádjával kerül börtönbe. Egy ügyvéd naponta találkozik az élet árnyoldalaival, az áldozatokkal és a bűnösökkel. Igyekszik rekonstruálni, hogy mi történt, majd legjobb tudása szerint ellátja a megvádolt személy védelmét. Amikor azonban egy történet lezárul, eszébe sem jut, hogy megírja a sztorit, legfőképpen azért nem, mert köti az ügyvédi titoktartás. Pedig az egyes esetek részletei olykor meghökkentő összefüggéseket rejtenek. Magyar György sztárügyvéd a média kedvenc szakértője, hiszen képes könnyedén és világosan elmagyarázni a legbonyolultabb jogi kérdéseket is. Könyvében 14 bűnügyi történetet olvashatnak, melyeket saját esetei ihlettek. Bár a történetek szereplői kitalált alakok, a bennük megjelenő összes jogi mozzanat valós. Fordulatos, olykor sokkoló elbeszélései felveszik a versenyt a legizgalmasabb krimikkel is.


Share |

Comments(12)Trackback
 

Luxembourg

Az EU Bíróság válogatott döntéseinek összefoglalói.

Kamatkalkulátor

A régi Ptk. 301. és 301/A., valamint az új Ptk. 6:47., 6:48. és 6:155. §-a alapján működő ingyenes kamatkalkulátor. A kamatkalkulátor segítségével késedelmi, ügyleti és vegyes kamatot tud számítani. A kamatkalkulátor használata nem igényel regisztrációt.